Food Not Bombs, röviden FNB. Az eredeti szervezet több mint harminc éve jött létre, 1980-ban Cambridge-ben, Massachusetts-ben alapította Keith McHenry és C. T. Lawrence Butler sokadmagával. Az elmúlt 35 évben nemcsak Amerikában terjedt el a kezdeményezés, hanem mára világméretű „szervezetről” beszélhetünk. Budapest után már Debrecenben is rendszeressé vált az önkéntességen alapuló közösségi főzés.

A Food Not Bombs egy olyan civil kezdeményezés, ahol kidobásra szánt élelmiszerekből készítenek ételt rászorulók részére. Ezt úgy kell elképzelni, hogy az eladhatatlan, ám emberi fogyasztásra alkalmas élelmiszereket összegyűjtik a város piacain a termelőktől, akik jó esetben hozzácsapnak még ezt-azt, hogy gazdagíthassák az ízeket.

Ezek után kiválogatják a felhasználható zöldségeket és gyümölcsöket, meghámozzák, megmossák, felszeletelik őket, majd kondérokban közösen főznek valami finomat belőlük. Ha ezzel is elkészültek, akkor a város több pontján szétosztják az elkészült menüt. Talán fontos megjegyezni, hogy a készített ételek egyike sem tartalmaz húst, ezzel is népszerűsítve a vegetarianizmust, oszlatva azt a tévhitet, hogy hús nélkül nem lehet jól lakni, másrészt pedig húst élelmiszer biztonsági okokból sem fogadhatnának el.

A főzés helyszínét az Alternatív Közösségek Egyesülete biztosítja, a résztvevők pedig mind önkéntesek, akik a Facebookon szerveződtek. Érdekes volt látni, hogy mennyire színes közösség jön létre kortól, foglalkozástól, hivatástól függetlenül. Az önkéntesek közül legtöbben ismerik egymást, baráti társaságok tagjai hívják egymást. Viszont találkoztam olyan résztvevővel, aki senkit sem ismert korábban a közösségből, őt a segíteni akarás és maga az élelmiszerek megmentése hozta közéjük a Facebookon szerveződő eseményre.

A tevékenységükről a képek mellett sokkal beszédesebbek a számok:

Csak ezen az egy napon 120 adag zöldségragut és 85 adag gyümölcssalátát készítettek el. Az adományok másik felét frissen adták át (retek, sárgarépa, fehérrépa, krumpli, uborka, saláta)

4 debreceni helyszínre szállítottak ételt:

Derék utcai Családok Átmeneti Otthonába 25 adagot
Derék utcai Átmeneti Szállóba 25 adagot
Nap utcai Családok Átmeneti Otthonába 30 adagot
Wesselényi utcai Éjjeli Menedékhelyre 40 adagot